Sziasztok!
Meghoztam a következő részt. Kicsit nyálas, kicsit sötét, de remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást mindenkinek!
Dorka
Meghoztam a következő részt. Kicsit nyálas, kicsit sötét, de remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást mindenkinek!
Dorka
*Spencer
Cavedish*
Hétfő reggelre már
totálisan elegem lett a kórházból. Még az sem igazán segített, hogy anya és
Maximillien gyakorlatilag beköltöztek hozzám, és váltott műszakban gondoskodtak
szórakoztatásomról. Max vallomása után nem változott sok dolog. Ugyanúgy
viccelődtünk és fárasztottuk egymást, azzal kiegészítve, hogy kicsit többször
ért hozzám, sokszor fogta a kezem, és rengeteg puszit kaptam. Nagy
bosszúságomra viszont közölte velem, hogy amíg bent vagyok, nem fog
megcsókolni, mert szeretné, ha fejfájás nélkül élvezhetném. Anya nagyon
boldogan fogadta a hírt, miszerint egyetlen lánya talált magának valakit, és
azonnal meghívta Maxot hozzánk.
Mindezek ellenére azon
a hétfő délelőttön, a nyári szünettől csupán három hétre, nagyon magányosnak
éreztem magam. Anya dolgozott, Max a suliban volt, én meg untam az agyam. Már
tévézhettem, de az sem igazán kötött le. Már éppen azon voltam, hogy inkább
alszom egyet, amikor megcsörrent a telefonom.
A kijelzőre pillantva
elöntött a remény. Tessa hívott, és én egészen addig a pillanatig reménykedtem
benne, hogy újra az én Tessám lesz az, és bocsánatot kér, és minden rendbe jön,
amíg meg nem szólalt.
-
Szia,
te kis mázlista – susogta. Elkeseredetten konstatáltam, hogy már a hangja is a
démonokéhoz hasonlít. – Hallom, túlélted a fiúk támadását. Te, meg az az
átkozott fiú jelentős kárt okoztatok a csapatomban.
-
Miféle
csapatodban? Miről beszélsz?
-
Démonok,
akiket apám adott mellém, amikor megtudta, hogy démonvadászok vannak
Sparksville-ben.
-
És
te képes vagy megbízni apádban? Abban, akit tizenhét éve nem láttál? Képes vagy
megbízni a világ leggonoszabb démonurában?
-
Tudod
– mélázott el, megnyomva az utolsó, d hangot. – Jó érzés démonnak lenni. Sok
dologra vagyok képes, erős vagyok, tökéletes. És a gonoszság is ízlik.
-
Ízlik
a gonoszság? Hallod magad egyáltalán? Hová lett a régi Tessa? – kérdeztem
hitetlenkedve. Aztán csüggedten hozzátettem: - Hiányzol.
-
A
régi Tessa nincs többé. Hiányozhat, de nincs. Az új Tessa pedig gyűlöl téged és
el fog tűntetni a Föld színéről, az összes Cavedish-sel, és Welltonnal együtt.
-
Nem
fogod megtenni – suttogtam halkan, de elszántan. – Nem fogod megtenni, mert el
fogsz bukni. Ha hiszed, ha nem, sokkal erősebbek vagyunk akármennyi démonnál.
-
Cöh
– kiáltott fel hitetlenkedve. – Hogy két öreg tata, és két gyerek le tudja
győzni Geraon seregét? Tudod, te mennyi sötéttel fogtok szembenállni, amikor
végre megtaláljátok az apámat? El fog törölni titeket egyetlen mozdulattal. A
Sötét Sereg el fogja árasztani a világot, és el fogja tűntetni a fényt, és
mindent, amiből táplálkozhat.
-
Nem
így lesz – jelentettem ki határozottan. – Minél jobban fogtok igyekezni, hogy
sötétségbe borítsatok mindnet, annál erősebb lesz a fény. Erősebb nálatok. A
legsötétebb sötétnél is erősebb. Ha rajtan múlik, minden lehetséges módon
akadályozni fogom a győzelmeteket. És merem állítani, hogy Maximillien is így
fog tenni.
-
Nos,
ha így gondolod, akkor ég veled. És sok sikert a szentimentális, nagyszabású,
kudarcra ítélt tervedhez. Őszintén – mondta olyan gúnnyal, hogy szinte mérgező
lett tőle a levegő. – És a fiúdnak üzenem, hogy ezen túl jobban vigyázzon rád,
mert nem lesz nyugtod tőlem. Se neked, se neki, se a két vén tatának.
Miután utolsó fenyegetéseit is
elfröcsögte, lecsapta a kagylót. Könnyek öntötték el a szemem, de korántsem a
félelemtől, vagy attól, hogy a többieket féltettem. Nem. Azért sírtam, mert
annyira erős volt bennem a remény, hogy visszakaphatom a barátnőmet. Most úgy
éreztem, hogy az a fénysugár nincs többé sehol. Kihunyt. És egyre inkább úgy
éreztem, hogy Tessa igazat mondott. Hogy el fog tűnni a fény. Hogy el fogunk
bukni.
Kételkedni kezdtem a sikerünkben.
Az én sikeremben. Magamban. Úgy éreztem, a csapat három tagja sikeres lehet, de
csakis nélkülem. Első kérdésem, miszerint miért ne segíthetnék, sokkal inkább
átváltozott azzá, hogy egyáltalán hogyan képzeltem, hogy segíthetnék. Hiszen mit tehet egy lány egy seregnyi démon
ellen? Mit tehet bárki is egy seregnyi démon ellen? Szeretet, barátság, fény?
Na persze! Meg három fegyver. Szép kis ellenség!
Ahogy ott ültem, és fájdalmamban,
kétségbeesésemben és félelmemben zokogtam, eldöntöttem, hogy kiszállok. Ha
Maximillien meg akar tartani, mint barátnőt, akkor legyen, de a démonok ellen
egy reménytelen roncs, aki én vagyok, nem túl hasznos. A könnyeim ömlöttek, az
arcom feldagadt, a fejem sajgott, és elvesztettem minden reményt. Illetve azt
hittem, de abban a pillanatban két meleg, erős, biztonságos kar fonódott a vállam
köré, és úgy ahogy voltam, felhúzott térdekkel, lehajtott fejjel, magához
ölelt.
-
Spen?
Mi a baj drágám? Mi bánt? – kérdezte halkan Max. – Nincs semmi baj. Itt vagyok.
Megvédelek. Csak mondd el, mi bánt!
-
Ki
akarok szállni Max. Nem csinálom tovább – zokogtam, miközben úgy helyezkedtem,
hogy a mellkasához bújhassak.
-
Miért?
Mi történt?
-
Tessa
felhívott, és megvilágított előttem pár dolgot – szipogtam. – Mit érek én egy
seregnyi démon ellen? Mi van bennem, ami több mint ők?
-
Szóval
felhívott? Az a csaj, aki Geraon lánya, igaz?
-
Igen
– mondtam, majd felemeltem a fejem, és töprengő arcába néztem. Egy pillanatig
gondolkodva meredt maga elé, majd felém fordult, rám mosolygott (ami már
önmagában elég volt, ahhoz, hogy újra reménykedni kezdjek a fény létezésében),
és megsimította az arcomat.
-
Csak
azért mondta, hogy elbizonytalanítson – puszilta meg az orromat. – Pontosan
tudja, hogy a fény képes legyőzni a démonokat. Hihetetlenül okos, bátor,
leleményes és talpraesett vagy. Meg kedves, szeretetre méltó, és olyan ember,
aki képes szeretni. Igazi démonpusztító gépezet – puszilta meg az arcomat. – Az
meg csak a ráadás, hogy még az enyém is vagy – suttogta, majd nyomott egy
habkönnyű puszit a számra, mire méltatlankodva kaptam fel a fejem.
-
Nem
azt mondtad, hogy nincs csók a kórházban?
-
De,
de ez nem is csók volt – mosolygott rám csibészesen. – Az teljesen más lesz.
-
Értem
– bólogattam.
-
Na,
reménykedsz már? – nevetett rám.
-
Igen.
Határozottan. Visszaadtad nekem – simultam hozzá mosolyogva. És tudtam, hogy
tényleg így van. Szinte hihetetlen volt, hogy visszatért a fény. De visszatért.
És ez csak Maximilliennek volt köszönhető. Szinte éreztem, ahogy elfolyok a
romantikától, de nem zavart. Szerettem, ő is szeretett, és ugyan tudtam, hogy
nemsokára elözönlik a démonok a világot, de azt is tudtam, hogy mindent meg
fogok tenni, azért, hogy megmentsem.
-
Szerinted
tényleg el fogják árasztani a világot sötétséggel? – kérdeztem felnézve a
mellkasáról. Kinézett az ablakon. Elmerengett.
-
Valószínűleg
meg fogják próbálni, mert Geraon nem véletlenül tért vissza. De meg fogom
próbálni megakadályozni.
-
Én
meg segíteni fogok neked – mondtam, aztán felnevettem. – Miért nem kezd el
sötétedni az ég, mint a filmekben?
-
Egyrészt
azért, mert mindjárt nyár van, és még csak délután három óra, másrészt, pedig
nem egy filmben vagyunk – válaszolta halkan nevetve. Újfent elmerültem
biztonságos ölelésében, és arra gondoltam, jöhet a sötétség, meg a Sötét Sereg,
meg a káosz és az armageddon, de amíg létezik a mi kis elszánt csapatunk,
addig, nem fogjuk engedni, hogy túlzottan előretörjenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése