2015. augusztus 8., szombat

Prológus

1959. Sparksville, Anglia

Végre győztünk! Apa és Mr. Wellton a Holwith-szel eltörölte a föld színéről Averont és Beldart, a három démonúr közül kettőt és szétkergették a füstdémonok seregét. Engem nem vittek magukkal. Azt mondták, hogy tizenkét évesen nem vagyok elég idős ahhoz, hogy részt vehessek a végső összecsapásban, még akkor sem, ha már öltem füstdémont. Mérges voltam rájuk. Látni akartam, hogyan semmisítik meg több generációnyi démonvadász örök ellenségeit,hogy törlik el a földről a démonokat, és hogy vetnek véget több száz év harcainak. Mondjuk Robert Wellton sem mehetett, pedig ő két évvel idősebb nálam. Egy ideig itt volt, de aztán hazament várni az apját. Az enyém is most jött meg.
-          Szervusz Apa! Hát sikerült? Legyőztétek őket? – ugráltam körül izgatottan. Az ölében ott volt Holwith, a gyönyörű ezüstkard. Még fekete vértől mocskosan is szinte megigézett a látványa. A markolatát díszítő rubinok pedig a sűrű piszok ellenére is ragyogtak.
-          Nem sikerült Lucas – mondta fáradt, elcsigázott hangon. – Legyőztük ugyan Averont és Beldart, szétkergettük a sereget, de Geraon elmenekült. Ő pedig mindenkinél erősebb. Most nincs egyetlen démonja sem, akit a szolgálatába állíthat. Őt ismerve, most elrejtőzik valahol és megvárja, amíg minden feledésbe merül. Akkor újra összeszedi a sereget és támad majd.
-          Hát nincs vége? – kérdeztem rémülten.
-          Nincs, de valószínűleg egy jó ideig semmi nem fog történni. Nem te fogsz harcolni a következő háborúban, hanem a te gyermekeid, vagy az is lehet, hogy az unokáid – mondta komolyan, miközben letérdelt elém és a vállamra tette a kezeit. – Lucas! Nagyon fontos, hogy soha ne feledkezz meg erről! Fontos, hogy továbbadd a történetet a gyermekeidnek és unokáidnak, és minden utódodnak, akinek tudod. Tartanod kell a kapcsolatot Roberttel is, hogy ha visszatér, újfent szembe tudjatok nézni vele. Nem szabad, hogy a Cavedish és Wellton kapcsolat megszakadjon. Te és Robert lesztek a démonvadászok új nemzedéke. Emlékezned kell erre! Esküdj meg, hogy emlékszel majd!
-          Esküszöm – feleltem áhitatosan. Felemelte a kardot és a kezembe csúsztatta.
-          Holwith a tiéd. Őrizd meg, mert amikor Geraon felbukkan ez lesz az egyetlen esélyetek a győzelemre.
-          Megőrzöm Apa.
-          Rendben – mondta, aztán végre elmosolyodott. – Anyádnak egy szót se, rendben? Nem a démonoktól kéne félnem, ha megtudná, hogy fegyvert adtam neked. Tudod, milyen hárpia volt, amikor rájött, hogy engedtelek füstdémont ölni.
-          Persze Apa! Démonvadász becsületszavamat adom, hogy Holwith titokban marad a szekrényem fenekén, amíg nem lesz újra dolga!
-          Ez az én fiam – paskolta meg a fejem. Lépteket hallottunk a konyha felől. – Fuss! Rejtsd el gyorsan!
Felmentem a szobámba és letisztítottam a fegyvert. Óvatosan visszahelyeztem a hüvelybe, majd fogtam egy pokrócot és alaposan bebugyoláltam. A szekrényembe akartam tenni, de soha nem tudhattam, hogy anyám takarító hadjáratai nem érik-e el a szekrényemet, ezért az ágyam alá tettem, egy meglazult padlódeszka alá.
Az ágyamra ültem, és fogadalmat tettem, hogy soha nem fogom elfelejteni a démonok elleni harcot és megkeresem azt a jövőbeli Cavedish-t, akire át tudom örökíteni, mind Holwith-t, mind magát a feladatot. A fiam lesz? Vagy az unokám? Nem tudhattam. Azt sem, hogy nem lesz-e lány. Csak azt tudtam, hogy Geraon még él, és hogy el kell pusztítani. És hogy ebben a Wellton családdal való kapcsolatomra is szükségem lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése