Konferenciahívás

Sziasztok!

Nos... elkészült a kilencedik rész is.

Mindenkinek jó olvasást!

Dorka

*Spencer Cavedish*

Logikusnak tűnt, hogy először Lucas nagyapát hívom fel, ezért őt tárcsáztam. Úgy két percnyi kitartó csengetés után ellenszenves nőhang szól bele.

-          Lucas Cavedish hangpostája. Előfizetőnk jelenleg nem ér rá. Amennyiben fontos ez a hívás, kérjük, a sípszó elhangzása után hagyjon üzenetet, vagy próbálja meg később.

-          Ahjjj – sóhajtottam, majd megvártam a sípolást és hadarni kezdtem. – Szia Nagyapa, csak én vagyok az. Figyelj! Lehet Geraonnak gyereke? Az egyik legjobb barátnőm, Tessa Mckenzie, pontosan úgy néz ki mint, ő azon a képen. Illetve nagyon hasonlít rá. És a szünetre New Castle-be utazott a hirtelen felbukkant apjához, és most nem beszél velem, és démonszeme van. Leselkedtem egy kicsit és láttam. Most mi a fenét csináljak? Hívj fel kérlek – fejeztem be elcsukló hangon.

Letettem a telefont és a babzsákomba roskadtam. Ha a múzeumi ügynök-démonok olyan durvák voltak, mire számíthatok egy démonúr lányától? Hirtelen zavarni kezdett, hogy nincs rács az ablakomon. Nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, ahogy egykori barátnőmmel küzdök. Küzdök? Abban az akármiben valahol mélyen ott volt Tessa. Tudtam, hogy ha harcra kerül a sor, nem fogom bírni.

Zavaros gondolataim közül a skype hívódallama rángatott ki. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem.

-          Szia Nagyapa! – mosolyogtam a kamerába.

-          Szervusz Édes. Megkaptam az üzeneted, és arra gondoltam, össze kéne dobni egy konferenciahívást. Ha minden igaz, van két új kapcsolat felkérésed – fogott bele. A monitor sarkába nézve megállapítottam, hogy igaza van.

-          Igen. Felveszem őket is, és kezdhetjük – mondtam, miközben az elfogadásra kattintottam. Ezzel majdnem egy időben megjelent a konferenciahívás felkérés is. Egy kattintás és Robert bácsi, valamint Maximillien csatlakozott hozzánk.

-          Szervusztok! Tehát. Miről is van szó? – kérdezte Robert bácsi.

-          Helló, Mindenki! – köszönt be Max. – Spen, mi a gáz?

-          Sziasztok – intettem bele zavartan a kamerába. – Sajnos egy egyáltalán nem jó hírt kell megosztanom veletek. Ma délután arra a következtetésre jutottam, hogy Geraonnak van utódja, aki nem máshol l, mint Sparksville-ben, és…

-          Akkor azonnal odamegyek – vágott a szavamba Maximillien.

-          Ne olyan hevesen Fiatalúr! – szólt rá Lucas nagyapa. – Megpróbált bántani téged Spencer?

-          Nem. Tulajdonképpen egész nap került. Megpróbálta ellenem fordítani a másik legjobb barátnőmet is, majd amikor elmentem hozzá, megkérdezni, mi a baja rám ordított és a képembe vágta az ajtót.

-          Honnan tudod, hogy démon? – tette fel a kérdést Robert bácsi. – Láttál erre utaló jeleket?

-          Ha azt mondja, hogy démon, akkor démon, nem? – fortyant fel Max. – Miért nem hiszel neki.

-          Mert lány. És a lányok hajlamosak ezt azt belelátni hétköznapi dolgokba. 

-          Tessának démonszeme van! Egész nap egy hülye napszemüvegben mászkált, és amikor otthon levette, pontosan olyan szeme volt, mint azoknak a füstdémonoknak – szólaltam meg a normálisnál kicsit hangosabban, és élesebben. – Nem lehet ezt elhinni nekem?

-          Nyugodj meg, Drágám – csitított nagyapa. – Robert, te pedig jobban tennéd, hogyha végre elfogadnád, hogy Spencer nő létére tud nekünk segíteni.

-          Ja, hogy látta is. Ezt nem gondoltam. Bocsánat – morogta Robert bácsi, de a hangja még mindig bizalmatlanságról árulkodott.

-          Ahelyett, hogy veszekednénk, mi lenne ha azt beszélnénk meg, mit tegyünk Spencerrel – vetette fel Max.

-          Tulajdonképpen, én már tudom – szólalt meg Lucas nagyapa. – Spencer, arra gondoltam, hogy mindennap leellenőrizzük, hogy megvagy-e még. Ezt óránként fogjuk megtenni, telefon segítségével. Igyekezni fogunk, hogy úgy osszuk be a délelőtti ellenőrzéseket, hogy azok az óraközi szünetekre essenek. Ha ezen kívül van valami problémád, akkor természetesen akármikor hívhatsz minket. A fegyveredet egy pillanatra se tedd le! Mindig legyen nálad! Mit szólsz? – kérdezte.

-          Tökéletes terv, már ha nincs a terhetekre – válaszoltam, mire biztosítottak, hogy nem zavarná őket.

-          És mi lenne akkor, ha a hétvégéket mindnyájan Sparksville-ben töltenénk? – kérdezte Robert bácsi, láthatóan azért, mert ő is hozzá akart tenni valamit.

-          Nagyszerű! – értett egyet nagyapa. – Akkor ezzel meg is volnánk. Spencer, lenne egy kérésem. Kémkedned kéne a lány után. Benne vagy?

-          Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni – bólogattam. Közben önkéntelenül is eszembe jutott a Mission Impossible filmekben látott profi kémszerkó. Nos nekem olyan nincs. De valahogy csak megoldom.

-          Akkor vigyázz magadra! És szólj, ha bármi probléma van.

-          Nekem is szólhatsz nyugodtan – tette hozzá Max.

Miután mind elköszöntek, újfent visszazuttyantam a babzsákra, de most már kicsivel nagyobb biztonságban éreztem magam. Azon gondolkoztam, vajon hogyan fogok én kémkedni, ha Tessa nem enged a közelébe. Átfutott az agyamon, hogy szövetséget kéne kötnöm Amberrel, de aztán rögtön eszembe jutott az is, hogy ő nincs beavatva az egész démonvadászgatós-világvégés borzadályba.

Pont azon agyaltam, hogy bevehetném valami álokkal is, amikor megszólalt a csengő. Hétfő délután öt órakor nem sokan szoktak jönni hozzánk. Remegő kézzel vettem le a gyűrűt, majd fegyverré alakítottam, és támadóállásban nyitottam ki az ajtót.