Furcsaságok

Sziasztok!

Új dizájnnal, de töretlen kedvvel, és lelkesedéssel jelentkezem újra. Az az igazság, hogy a régi színek nem igazán illettek a történet ködösülő, rejtelmesedő, bonyolódó hangulatára, így változtattam.

Mindenesetre itt van az új rész, szám szerint a nyolcadik. 

Jó olvasást mindenkinek!

Dorka

*Spencer Cavedish*

A vasárnapot, terveimnek megfelelően, pihenéssel, tanulással, és a barátnőim várásával töltöttem. Amikor Tessa kimentette magát azzal, hogy nagyon fáradt, és még nem írt házit, még nem gyanakodtam, és egy csodálatos délutánt töltöttem Amberrel. De hétfőn, amikor drága, vörös barátnőm nemes egyszerűséggel levegőnek nézett a suliban, már nem tűnt úgy, hogy minden rendben.

-          Te, Amber! Veled beszélt már Tessa, mióta itthon van? – tudakoltam barátnőmtől.

-          Igen, áthívott tegnap este. Furi volt, hogy te nem voltál ott. Nem mondta, miért nem hívott.

-          Érdekes – töprengtem. Nem voltam túl boldog a gondolattól, hogy elveszítettem az egyik barátnőmet, úgy hogy nem is tudom, mit követtem el. -  Szerinted mi baja lehet velem?

-          Nem tudom. Tényleg elképzelni sem tudom – ráncolta fekete szemöldökét. – Majd nyomozok ügyedben.

-          Köszi – nevettem fel, majd reménykedve néztem a szekrényéhez lépő Tessára, remélve, hogy végre mond valamit.

-          Szia Amber! – mosolygott Tessa. Rajtam egyszerűen átnézett. És valamiért napszemüveget viselt. Az épületben. Ez kicsit felkeltette az érdeklődésemet. – Lemegyünk az udvarra?

-          Ööö… persze, menjünk – vágta rá. – Spencer? Jössz?

-          Ő nem kell nekünk – intette le Tesssa. – Nem olvastad, hogy mivel töltötte a  szünetet? Valami fiúkával volt a kúriában!

-          Maximillien? A nagyapáik miatt együtt töltöttek egy szünetet. Mi abban az érdekes? – képedt el Amber. Én lehajtottama fejem és megbántam, hogy közös üzenetben meséltem a szünetről. Nem számítottam ilyen reakcióra. Nem is tudtam hová tenni.

Mindenesetre eléggé magányosan telt a napom. Amber egyfolytában Tessával volt, bár nem örült annyira, hogy egyedül kellett hagynia. Úgy tűnt, vörös barátnőm már nem igazán számított a barátnőmnek, és valamiért a fekete lányt is erre bíztatta.

Amikor hazaértem, egykedvűen láttam neki a házik tömegének. Miután végeztem, ránéztem az e-mailjeimre, mert nem szerettem, ha a sok szemét elárasztotta a fiókomat. Meglepetésemre a sok haszontalan reklám és hírlevél mellett várt egy levél Robert bácsitól is. Nem én voltam az egyetlen címzett. Négyfős csapatocskánk minden tagja megkapta.

Démonvadászok figyelem!

Sikerült megtalálnom a Geraont ábrázoló fényképet. A kép ugyan fekete-fehér, de pontosan emlékszem rá, hogy vörös haja van. Elég régi már, de mivel a démonok harmincöt éves koruk óta nem öregszenek, az arca nem változhatott sokat. Nézzétek meg alaposan, hiszen tudjátok, bárhol lehet!

Mindenki vigyázzon magára, a fiatalok azért ne felejtsenek el gyakorolni, üdvözlök mindenkit!

Robert Wellton

Megnyitottam a csatolmányban elküldött képet. Valóban elég régi volt, de a legfontosabb dolgok (magas, nyúlánk férfi, sármos arcvonásokkal) látszottak. Valahonnan nagyon ismerősnek tűntek a vonásai. Főleg a szája és az orra. Talán valami ösztön. Gondoltam. Kikapcsoltam a gépet, lovaglóruhát vettem, az ujjamra húztam a dárda-gyűrűt és kiléptem a hátsó ajtón, miután gondosan bezártam mindent. Nem volt szükségem kellemetlen meglepetésekre.

-          Szia paci! – köszöntöttem Azaleát a karám kapujánál. – Elugrunk egy laza sétára. Mit szólsz?

Kérdésemre természetesen csak egy fülbeszuszogás volt a válasz, de nekem ennyi is elég volt. Felszerszámoztam Azaleát, és a dombok felé vettem az irányt. Gondolataimban Tessa furcsa viselkedésén, és a Geraonról látott képen rágódtam. Nem egészen értettem, miért kapcsolja össze az agyam ezt a két dolgot, ugyanakkor egykori barátnőm háza felé vettem sz irányt.

Magam sem tudtam, mit keresek ott, ahol vagyok, de halkan kopogtam Tessáék ajtaján. A remény, hogy megbeszélhetjük, és helyrehozhatjuk a dolgokat, abban a pillanatban foszlott szerte, amikor kinyitotta az ajtót. A lehető legelutasítóbb kifejezés ült az arcán, és a szemeit még mindig az az idétlen napszemüveg takarta.

-          Mit keresel itt? Nem volt egyértelmű, hogy nem érdekelsz? – kérdezte. Hangaj hidegen, aroogánsan csengett. Szinte tőrt vágott belém. Egyáltalán nem volt rá jellemző korábban.

-          Én csak… Nem tudom, mit mondtam, vagy tettem, amiért ennyire megváltoztál. Szeretném visszakapni a barátnőmet, ha lehetséges – mosolyogtam rá félénken.

-          Nos bazira nem lehetséges! – közölte hidegen. – Most pedig húzz innen, és vidd a gebédet is! Ne legelje le a rózsáinkat! – És egyszerűen bevágta az ajtót.

Amit ezután csináltam, egyáltalán nem tudom, mi hozta ki belőlem, de így utólag nagyon hasznosnak bizonyult. Nem fordultam el, és nem léptem ki a kapun, hanem a ház fala mellett lopakodva, elaraszoltam az ablakig. Tessa a nappalijukban álló tükör előtt állt, és nézegette magát. Nem kerülte el figyelmemet a dohányzóasztalon pihenő két fekete tőr sem. Tekintetem visszavándorolt Tessára, aki hirtelen mozdulattal hátravetette a fejét és lekapta a napszemcsit.

Nem állt olyan messze az ablaktól, és tükrön keresztül is lélegzetelállító látványt nyújtott. Sajnos rossz értelemben. A lehető leges-leges-legeslegrosszabb értelemben. A szeme nem volt többé elbűvölő smaragdzöld. Pupilla nélküli füstörvény volt.

Lélekszakadva rohantam haza, elég durva tempót diktálva a lovamnak. Otthon gyorsan elrendeztem mindent, majd újra megnyitottam a fotót tartalmazó e-mailt. Zokogva roskadtam a klaviatúrára. Akkor már pontosan tudtam, hogy honnan voltak ismerősek a férfi vonásai. Pontosan tudtam, hogy miért lett Tessának démonszeme. És pontosan tudtam, hogy miért nem beszél velem.

-         

Most mit csináljak? – zokogtam fel hangosan. Nem egészen tudtam, hogy mit jelent az, ha Geraonnak utódja van, csak azt tudtam, hogy van egy újabb ellenségünk, akit ráadásul szeretek. Vagy szerettem. Mit tudtam én. Egyáltalán tudtam én valamit?

Abban mindenesetre biztos voltam, hogy ezt el kell mondanom a többieknek is. A mobilomért nyúltam, és tárcsáztam.