Külön utakon

*Spencer Cavedish*

Marius karjai között ébredni csodálatos dolognak bizonyult. Ugyan még csak kétszer volt részem benne, de azonnal felvettem kedvenc dolgaim listájára.

Sajnos nem tudtam sokáig élvezni a helyzetet. Amint kikerültem a félálom boldog állapotából, beférkőzött az agyamba a kegyetlen valóság. A tegnap este ugyan fenomenális volt, de képtelen voltam megfeledkezni az előtte történt harcról.

És arról a felemelő érzésről, amit akkor éreztem, amikor feltámadt bennem az a csodálatos erő.

Mindenképpen szerettem volna minél hamarabb megtudni, hogy mi volt az, ezért - némi szívfájdalommal - kibújtam a még alvó fiú öleléséből és a fürdőszoba felé indultam.

Miután felöltöztem kiléptem a folyosóra és nagyapáék szobája felé vettem az irányt.

- Szabad! - hallottam meg az ajtó mögül Lucas nagyapa hangját halk kopogtatásom után.

- Jó reggelt! - léptem be a szobába.

- Jó reggelt, Aranyom! Jól sikerült a tegnap este?

- Igen - vallottam be és lehajtottam a fejemet, mert fülig pirultam. - Viszont valamiről beszélnünk kell.

- Esküvő? Gyerekek? - kérdezte ő pajkos vigyorral.

- De Nagyapaaaa! - kiáltottam még vörösebben. Aztán elkomolyodtam. - Nem erről lenne szó. Egyáltalán nem. Tegnap... tegnap történt valami, amiről tudnod kell.
- Esetleg kapcsolódik ahhoz, hogy édesanyás, Tessa és Maximillien eléggé viharverten távoztak az épületből?
- Igen - feleltem halkan. - Tegnap Marius és én bejutottunk az irodaházba. Megtudtunk egy-két érdekes dolgot, de észrevettek minket. Őt majdnem elfogták, mert hagyta volna, csak azért, hogy én elmenekülhessek. Persze nem menekültem el, hanem ki akartam szabadítani. Harcolni kezdtem velük,  Maximillient és Tessát könnyen elintéztem, de  anyut nem tudtam legyőzni. Meg akarta ölni Mariust, engem meg elborított az érzés, hogy ezt nem hagyhatom, mert én lennék a hibás - szünetet tartottam és hatalmas levegőt vettem. Elkövetkezett az a rész, amiről tudtam, hogy a legnehezebb lesz beszélnem. - Aztán... aztán pedig történt valami... valami, amit nem tudok megmagyarázni.

Nagyapára néztem, aki elgondolkozva ült a fotelban. A térdére könyökölt és láttam rajta, hogy tudja, mit akarok mondani.

- Olyan érzés volt, mintha hirtelen mindenre képes lennél. Igaz?
- Igen - suttogtam.
- Akkor igaza volt a könyveknek.
- Milyen könyveknek? - kérdeztem.
- Amikor megtudtam, hogy te vagy az Elveszett, utánanéztem a dolognak a Wellton kúria könyvtárában. Találtam néhány fejezetet egy bizonyos erőről. A könyvek írói néhány ködös és régen eltűnt jóslat nyomán úgy vélik, az Elveszett rendelkezik a sárkánynak nevezett képességgel. Állítólag az erő egészen addig rejtve marad, amíg a birtokosa nem talál olyan célt, ami miatt bármit megtenne. Úgy látszik, ez az erő tényleg létezik - magyarázta. - Szólok Robertnek, hogy fejezze be a vásárlást és jöjjön vissza. Néhány dolgot meg kell beszélnünk. AZ erődről később még beszélünk.
- Rendben - feleltem és az ajtó felé indultam. - Felkeltem Mariust.

- Nagyapa... - fordultam vissza már az ajtóból. - Haragszol az akció miatt?
- Nem Kincsem. Nem mondom, hogy jó ötlet volt, de végül jól sült el. És ez a fontos, nem?

*Marius Wellton*

- Marius! Ébresztő! Hasadra süt a nap! - Spencer hangja lágyan zilálta szét az álmomat.

- Nem akarok felkelni - morogtam. - Adj még tíz percet.

- Nem lehet - suttogta a fülembe, miközben lágy puszit lehelt rá.

- Öt perc és te is itt maradsz? - kérdeztem incselkedve, még mindig csukott szemmel. Hatalmas sóhaját hallva elvigyorodtam.

- Sajnálom, de nem lehet. Nagyapa szerint van valami, amit sürgősen meg kell beszélnünk.

- Oké - nyitottam ki a szememet durcásan. - Mindig a legrosszabbkor találnak ki valamit.

Felültem és köszönésként nyomtam egy csókot előbb a szőke lány arcára, majd a szájára is. Aztán fölkeltem és a saját szobámba mentem fürödni és felöltözni.

Utolsónak értem az öregek szobájába. Már mindenki bent volt és a szobának különböző pontjain foglalt helyet, joghurttal a kezében.

- Marius! Csakhogy végre itt vagy - intett nagyapa, aki a hatalmas franciaágy közepén terpeszkedett.

- Foglalj helyet! - dobott felém egy pohár joghurtot Lucas.

- Lehetőleg itt - mosolygott rám Spencer egy fotelból, amiben ketten is elfértünk volna. Persze, hogy odaültem.

- Nos - kezdte a "tanácskozást" Lucas. - Azért vagyunk ma itt, mert a Spencerben előbújt erő új szintre, magasabb szintre emeli a démonokkal szembeni küzdelmünket. Feltétlenül vissza kell mennünk a kúriához, hogy minél többet megtudjunk erről a képességről és hogy Spencer elsajátíthassa azt.

- Együtt megyünk, ugye? - kérdezte Robert nagyapa.

- Igen - felelte Lucas, de ekkor úgy éreztem, nekem is be kell szállnom.

- És mi lesz Geraonnal meg a több helyen állomásozó hadseregeivel? London, New York, Párizs, Budapest! Spen, ugye emlékszel?

- Erről még nem beszéltetek - nézett rám Lucas. - Mit tudtatok meg?

- Beszéltek erről a több állomású hadseregről. Hogy majd így fogja leigázni a földet. Caroline azt mondta, Geraon Párizsban van, mert New York és London már kész van.

Szavaim után mindenki csendben maradt és maga elé meredt. Robert nagyapa láthatóan Lucastól várta a megoldást, akin látszott, hogy nehéz döntést fontolgat. Spencer a felsője szegélyét gyűrögette, de olyan erővel, hogy az ujjpercei is elfehéredtek. Én pedig nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet volt megszólalnom. A csendet Lucas törte meg.

- Köszönöm, Marius. Ez az információ új tervet követel. Meg kell tudnunk, hogy mit is jelent pontosan Geraon terve. Szét kell válnunk - mondta ki.

- Igen, ez valóban a lehető legjobb ötlet - értett egyet nagyapa. - Én elmegyek a démonhadsereg állomásaira. Marius? Velem tartasz? - küldött felém egy kérdő pillantást.

- Számíthatsz rám Nagyapa - bólintottam.

- Rendben. Én Spencerrel hazamegyek és segítek kiismerni az erejét. Spennie? Benne vagy?

- Nem - suttogta ő, mi pedig rámeredtünk.

Sziasztok!

Hát ez lenne az újabb rész. A nagy visszatérés :D

Innen az események kissé felgyorsulnak majd, lesz jó pár fordulat és izgalomban sem lesz hiány.

Jó olvasást mindenkinek, aki ennyi szünet után is velem maradt!

Puszi:

Dorka